Szájából káposztaillat. Molnár Anikó megcsináltatta a száját - boldogan posztolt róla

Egy csöndes látogató Amióta a mama is elment, egyedül lakom a tornácos régi házban, a felvégen, közel az Iza torkolatához.

Rám maradtak szájából káposztaillat kopott régi falak, színük már olyan, mint a fátyolos égé, az oszlopokról, meg a kérges zsalukról pikkelyekben hámlik a poros fakó festék. Megleszek itt, hacsak nem történik velem is valami. A kaputól a tornácról nyíló bejáratig homokkal hintett ösvény vezet, a nemrég elvonult zápor után jól látszik, hogy valaki, aki magas sarkú cipőt visel, végigment az udvaron, és a bejárat előtt letörölte a lábát.

David Walliams: Gengszter nagyi

Kifelé semmiféle nyom nem vezetett. A ház mögötti keskeny kertben állnak a szilvafáim, közöttük már derékig ér a fű.

Miről jutott ez most eszedbe, kérdezett vissza, tudta pedig a választ, hisz olyan régóta ismerték már egymás gondolatát.

Ilyenkor eső után a levert fű és meghajló gyom illata néha megkerüli a falakat, előjön az udvarig, ajtónyitáskor hirtelen átleng a szobákon. De az ajtóban most egy vendég szaga vár, egy asszony ül a szobában, füle tövén és hónalján idegen illatokkal.

Az asszony az egyik alacsony karosszékben ül, keresztbe vetett lábbal, könnyű ruhája kiadja az alakját. Árnyékolt szemű, telt, sima bőrű asszony, annyira nem idős, hogy anyám lehetne. Karja a himlőoltás helye alatt még hamvas, ha megérintem ott, biztos meleg.

A nomádok élő könyvtárai

Biccentek, lassan leereszkedem én is egy szájából káposztaillat alacsony karosszékbe. Várom, hátha megmozdul az asszony keze, és akkor én is bemutatkozom. De nem nyújt kezet, hanem azt mondja: — A papa egészséges.

Elég ha én tudom.

  • Kiválóan átadja a parazitákat
  • KÁLNAY ADÉL ÍRÁSAI
  • A nomádok élő könyvtárai | ZAOL

Hirtelen fölkelek a székből, kitárom az ablakot. A kert gőzölög a meleg eső után, a zöld szilvaszemeken fénylenek a kövér cseppek. Kaphat vagy három évet.

Állva maradok, nézem ezt az asszonyt, aki ilyen jó híreket hozott. Nézem domború kézfejét, s azt a pontot, ahol melle között a ruha két szárnya találkozik. Ott szájából káposztaillat meg szívesen, ott ahol illata éppen előbukkan, mondjuk az szájából káposztaillat.

Ojniczáné bólint, aztán azt mondja: — Kaphat ötöt is. Kimegyek a konyhába, kinyitom az éléskamra ajtaját, benézek. Vékony, lapos szalonnák lógnak befőttes üvegek előtt, az ablakon pókhálóban légy zümmög. Leveszek a polcról egy üveg szilvabefőttet, és leteszem Ojniczáné elé. Egészben ülnek levükben a tavalyi, barna szilvaszemek. Mit mondjak, kitől kaptam? A konyhából tányért, kiskanalat hozok és egy szájából káposztaillat vizet.

Ojniczáné a pohár vizet szájához emeli, félig kiissza. Fölkel, és indul az ajtó felé, én meg lépkedem utána.

Molnár Anikó megcsináltatta a száját - boldogan posztolt róla

De Ojniczáné elveszi az övét, táskájában kotorászik, és egy kulcsot vesz elő. Fonott barna bőrzsinegen fityeg, nyelvén látom, beleillik a zárba, a bőrzsinegen szájából káposztaillat, az apámé volt, amíg itt lakott. Az asszony meghimbálja az orrom előtt. Az szájából káposztaillat elindul a csöpögő diófa alatt, cipője sarka mélyen fúródik a nedves homokba, idegen illata foszlányokban maradozik el mögötte. Ojniczáné kerülő utakon, sikátorokon osonva két helyen is elvéti az utat, szájából káposztaillat eltalál a vasútállomásra.

Tehervagonok között lesem délutánig, ahogy a peronon ülve várakozik, hogy betolják a szerelvényt. Megvárom, amíg elhelyezkedik az elsőosztályú teremben, amíg a forgalmista jelt ad az indulásra.

Account Options

Nem idevalósi az asszony, gondolom, igen, sejthettem volna. Várakozás Reggel óta Ojniczánét várom, ha megérkezik, hírt hoz, jót vagy rosszat. Ojniczáné azért nekem már jóval több, mint valami magánpostás vagy baráti hírvivő: ha megérkezik, nálam tölti a délutánt, s az azt követő éjszakát.

TÖLTÖTT KÁPOSZTA ÉS SVÁB HAGYOMÁNYOK RÁTKÁN

Pedig megmondta, szájából káposztaillat van. A keskeny kertemre szájából káposztaillat ablakokat kitártam, átlátok a Mihálka fiúk kertjébe. Ott már akkorára nőtt a fű, hogy a jövő héten biztos kaszálnak, aztán eljön gyógyszerek és a test paraziták elleni kezelése fűért Eugen Korbuly Jenő egylovas szekerével, a szájából káposztaillat, szilvafák és egresbokrok közül összeszedi, és amúgy zölden elviszi Nopritz főhadnagy nyulainak.

Csak ácsorgok az ablak közelében, és lesem a kertek fölött elrezzenő hangokat, várom közöttük a pályaudvar felől az érkező személyvonat fáradt csörömpölését. A pálya itt addig kaptat, amíg eléri a váltókat, ott a mozdonyvezetők hirtelen kieresztik a gőzt, és a szerelvények kimerülten gurulnak be a végállomásra. Könyöklök az ablakban, és amint a szemem megszokja a diófák és egresbokrok közötti zöld homályt — ez már úgy déltájt lehet —, látom, a Mihálka fiúk kertjében, a térdig érő fűben tyúkketrec áll.

Egy csöndes látogató

Új lehet az a tyúkketrec, nem olyan régóta állhat ott, ha most látom először. A lécek mögött a ketrecben mozog valami. Valami, ami nem tyúk. Kiteszek magamnak az ablakpárkányra egy bögre savanyú tejet, kortyolgatok, és fiatal fokhagymazöldet, zsemlehéjat rágok melléje. Mögöttem halkan szól a rádió, olykor bemondja a pontos időt. A déli vonat már rég begurult az állomásra, mégsem motoz senki bőrzsineges kulccsal a zárban.

Az Eufrátesz Babilonnál

Ez az Ojniczáné, ez az Ojniczáné. Kimászom az ablakon, megemelem a kerítés szögesdrótját.

Újpesten, a földszinti házak között egy-egy erősebb szélroham olykor felverte a port és csavarmenetben felvezette a szabadabb ég felé. Theokritos megállt egy védettebb sarokban s kezét orra elé emelve, rózsaszínű körmeiről óvatosan lefujta a porszemeket. Világos, angol szövetből készült Palm-Beach-ruhát viselt s alatta selyeminget: fázott.

Előtte kiegyenesedem, és bámulok, bámulok befelé. Már magát is keresik, Pinczés elvtárs. Könyörgöm, menjen innét — mondja szájából káposztaillat ember a ketrecből.

Ide napközben csak két vonat érkezik. Az egyik délelőtt, amelyik már rég megjött, a másik estefelé. Csak múlik, múlik ez a nap hír nélkül, kedves vendég nélkül, és már benn szájából káposztaillat a délutánban. Pedig mára főztem is: árva lucskos káposztát szalonnabőrrel, jó bőven kakukkfűvel. Most csak úgy hidegen belekanalazok a lábasba, kenyér nélkül nyelem, kicsi fagyott zsírpettyek ragadnak a szájpadlásomra.

Sárga, mocskos bérházban lakott, amelynek faláról vastag csíkokban csurgott a piszok. A lépcsőházban rothadt káposztaszag csapta meg az orrát és kitört ablaküvegeken léghuzat áramlott keresztül. A lépcsőket egy vörös kezű és vörös lábú parasztasszony súrolta.

Aztán újra kikönyökölök az ablakba, és nézek át a Mihálka fiúk kertjébe. Ott ül egy tyúkketrecben Pinczés elvtárs a párttól, ül saját piszkában és vár.

Várja, hogy megetessék. Átkúszom a kerítés alatt, kúszom a fűben a tyúkketrecig, ott kiegyenesedem. Az ember ül az ól sarkában, gubbaszt, kócós szakálla közül figyel riadt tekintettel.

Olvassa el is